Mily biztosan terelsz, Anyám, engedve mindig, s láthatatlanul ragyogva, egyetlenként,

már most is mindent-mindent elhiszel nekem,


lágy bőrű, éjjel-nappal haldokló fiadnak.


Vég nélkül küzdök érted, pedig az enyém vagy, - ha mosolyogsz rám, hiányzol s nem hiányzol.

Arcod rejtekén nyugtatsz és gyötörsz,

mint az igazság.

Éneked szüntelen hűségesen szól mögöttem, némán, - s én hirtelen

gyötrő Sebek fényébe látok:

örökké végtelenül messzi szépség karjaimban a te

mérhetetlen várakozásod!